Új blog!

Új blog a láthatáron! :D

KATTINTS IDE A BLOG MEGTEKINTÉSÉHEZ!

Iratkozzatok fel, komizzatok, és olvassátok!:))

Puszi.xx

6.Rész

Sziiasztok:DD
Mivel elég sok szabadidőm volt (haha, apu netelvonást adott...köszönöm.emiatt részleges depresszióba zuhantam, na mindegy.) ezért itt a következő rész!:D Sőt ha nagyon összeszedem magam, még telik a 7.részre is...:D
Az előző részhez nem jött komi:( Több, mint kétszázan nyitották meg, 24 feliratkozó van, de még sincs komment...?Én a rosszat is elfogadom, csak legyen valami visszajelzés!:)
Jó olvasást!Komizással jelezzétek, hogy itt jártatok!:3
                                                                                                                                                                  Réka xx

-Hmmmmmmmm.-nyöszörögtem, és az ép kezemmel kutattam a telefonom után ami megállás nélkül szólt.Végre sikerült elaludnom egy órára...
-Igen?-szóltam bele kissé talán hevesen.
-Hannah?Jól vagy?-kérdezte Louis sértetten, amiért leüvöltöttem a fejét.
-Igen...Bocs, csak most keltem...-néztem meg az órát.Háromnegyed 10 van.
-Mi van veled?Régen mindig te keltél a leghamarabb.-szinte láttam magam előtt, ahogy ráncolja a szemöldökét.
-Ja, régen.-vágtam rá.Egy pillanatig nem szólt semmit sem, majd sóhajtott egyet.
-Még mindig haragszol?-kérdezte bűntudattal a hangjában.
-Nem, dehogy...-sütöttem le a szemem.
-Akkor jó!-könnyebbült meg.-Ma is jössz?A fiúkkal egésznap itthon leszünk, filmezünk meg ilyenek...Tudod, mint régen.
Erre halkan elnevette magát.Biztosan azt hiszi hogy még mérges vagyok rájuk amiért itthagytak, de nem voltam az.Tulajdonképpen örültem, hogy újra itt vannak.Csak sajnos ez nem tart örökké, megint menniük kell majd ide-oda koncertezni...
Mikor felakartam támaszkodni az ágyamban, hirtelen fájdalom hasított a csuklómba.Totál elfelejtettem a "balesetemet", emiatt hangosan felkiáltottam fájdalmamban.
-Mi az? Han, minden oké?-aggodalmaskodott Louis, aki még mindig vonalban volt.
-Igen, csak...Mindegy...ömm...ma nem jó, bocsi.-kerestem kitérőket.Ekkor hallottam meg Zayn hangját.
-Ugyan már.Hétvége van, semmi dolgod sincs, csak lusta vagy átjönni.De érted mehetünk kocsival, tudod ez itt a 21. század...-cukkolt, mire elmosolyodtam.Ezek hülyék...De imádom őket.Viszont ilyen arccal, meg bekötött kézzel hogy mehetnék át?Még el is kell intéznem a "dolgom"...Lehetetlen, hogy így lássanak.
-De nem megy, bocs...Komolyan..-motyogtam halkan, de egy csepp meggyőzöttség sem volt a hangomban.Persze ezt "minden látok és mindit tudok" Liam észre is vette.Itt esett le, hogy nyilván ki vagyok hangosítva.
-Han.Tudjuk, hogy nincsen semmi dolgod.És mi tényleg nagyon szeretnénk bepótolni azt a pár évet...Hidd el.-mondta komolyan, mire egy hatalmas gombócot éreztem a torkomban és éreztem, hogy a szemem könnybe lábad.Miattam csinálják ezt...Hogy ne érezzem magam rosszul...Törődnek velem..
-Én...Oké, de lehetne délután?Nem kell értem jönni, majd elbuszozok.-törtem meg.
-Erre nem jár busz.-szólt bele Harry is.
-Akkor majd leszállok a legközelebbi megállóban, és sétálok.Sosem árt...-próbálkoztam.Még egy ideig vitatkoztunk, hogy mégis hogyan jutok el hozzájuk, végül én győzedelmeskedtem, és mehetek a busz-séta variációval, amit tényleg nem bántam.
Délben végre kikeltem az ágyamból, és a fürdőszobámba botorkáltam.Kissé féltem belenézni a tükörbe, nem akartam magam látni.De valahogy sikerült, így felnéztem.Na, amit láttam az nem volt valami szép látvány.Eddig sem valltam magam szépnek, ez van.De így...Ha ezt nem tünteti el egy halom smink, akkor nem tudom mit csinálok.Valószínűleg raktározok kaját, és soha többet nem lépek ki a szobámból, amíg el nem múlik.
Vettem egy mély lélegzetet, egy adag bátorságot, meg a sminkeimet, és egy csodára készültem.Ha nem is teljesen, legalább valamennyire el akartam tüntetni a bizonyítékot.
Fél óra után végeztem is, és meg voltam magammal elégedve.Most nem úgy néztem ki, mint akit félholtra vertek, hanem úgy, mint aki megfázott, vagy egy kicsit beütötte az arcát...Nem tökéletes, de jobb.Egy utolsó pillantást vetettem a tükörképemre, majd kimentem, felöltöztem, fogtam a "cuccot" meg a kis cetlit, és amilyen sunyin csak tudtam, kimentem a házból.Anyunak nem tudnám beadni, hogy csak elestem, és bevertem a csuklóm meg a fejem...Túlságosan ismer.
Miután "leadtam amit le kellett adnom" a buszmegálló felé vettem az irányt.

5.Rész

Sziasztok!:)
Bocsánat a több mint két hetes késés miatt, de sajnos csak így volt időm...Inkább nem részletezném, nem szívesen húzom az időt.:D
Itt a rész, hosszabb mint az előzőek, ezt vegyétek egyfajta "ajéndékként".De ez a rész nem olyan mint a többi.Egyrészt azért lett ilyen hosszú, hogy kárpotoljalak titeket, másrészt meg ebben beleláthattok a "kulisszák mögé", vagyis Hannah életébe.Hogy miken ment keresztül a srácok nélkül.Így könnyebb lesz majd a későbbiekben megérteni a dolgokat.:))
Jó olvasást!     
                                                                                                                                                   Réka:) xx


A nevemmel ellátott Starbuck pohárral ücsörögtem egy padon, és vártam hogy a fiúk megvegyék a szükséges kaja adagot ma estére.Úgy tervezték, hogy elnéznek a még mindig meg lévő One Direction házba, London külvárosában.Meghívtak, de nemet mondtam, bár Louis ezt nem igazán tudja felfogni, megállás nélkül hisztizik hogy menjek velük.De nekem komolyan semmi kedvem sincs telezabálni magam mindenféle fura kajával, meg addig inni amíg tudathasadásom nem lesz.Na és akkor még ne beszéljünk a Harry és köztem lévő enyhe feszültségtől...Nem, érezzék jól magukat együtt, nem kellek én oda.Ha eddig kibírták nélkülem, ne próbálják meg be etetni hogy ma este mindenképp kellek.
 Miközben a telefonommal játszottam, észrevettem hogy árnyék vetődik a kezemre.Kérdőn felnéztem, azt hittem végre visszaértek a fiúk, de nem.Hunyorítottam a nap miatt, de végül csak felismertem az arcot, és bár kedvem lett volna menekülni, nem tudtam.Elvigyorodott, amikor tudatosult benne hogy ráismertem, és leült mellém.
-Tudod, szivi, nem szép dolog szó nélkül ott hagyni minket.-kezdett bele mély "mindjártmegöllek" hangján.Ki nem álhattam ezt az alakot.
-Ma este meló van...-folytatta, mire megállt a szívem egy pillanatra.Régebben kicsit bele keveredtem ebbe-abba, de azt hittem már "lezártuk" ezt a korszakot.Legalábbis örültem volna neki.
-Már mondtam, hogy kiszállok.-vettem egy mély lélegzetet és próbáltam visszanyerni az önuralmam.
-Ez nem így megy.Nem te döntesz.-váltott át fenyegető stílusba.-Majd mi, a nagyok, eldöntjük mikor szállsz ki.Nem úgy van kislány, ahogy te akarod.
Fel akartam állni, de a csuklómnál fogva visszarángatott.Bár nagyon fájt, nem keltettünk nagyobb feltűnést.Körülöttünk a kisgyerekek rohangáltak, öregek sétáltattak kutyát...Itt nem bánthat.
-Eressz!-sziszegtem az összeszorított fogaim közül, és rángattam a kezem.Gonoszan elnevette magát.
-Nyugalom, baby.-vigyorodott el.
-Gondolom nem örülnétek, ha a rendőrség kapna egy kis segítséget innen-onnan...-Húztam elő az aduászomat.Vagyis szerintem aduászt.Sajnos nem volt az, először dühösen rám nézett majd újabb magabiztos tekintettel köpte a szavakat.
-Te is nyakig benne vagy.Ha egy szót is szólsz bárkinek, te is ott végzed ahol mi, ezt ne felejtsd el!-morogta halkan, éppen emiatt fenyegetően.Az órájára nézett, majd felállt.Ekkor láttam meg a háttérben Harryéket, akik összeráncolt szemöldökkel méregettek minket, és mintha gyorsabban közelítettek volna.Nyilván észrevette őket  az előttem ácsorgó tetovált hústorony is, mert visszafordult hozzám és halkan eltátogta a szavakat:
-Ma este.Ha nem jössz, búcsúzz el anyádtól.
Ezzel elsétált.
Enyhén remegtem a szavai hallatán.Nem tudtam elhinni...Egyáltalán honnan tudja, hogy lakok?Mondjuk, ez egy hülye kérdés.Ezer olyan ismerőse van, akik ezt egy pillanat alatt kikeresik.
-Ez meg ki volt?-ért hozzám Niall elsőként.Hirtelen visszatértem a valóságba, és a riadalmamat palástolva néztem rájuk.Nem szabad, hogy megtudják...
-Szerintem ez Harry volt a jövőből.-célozgatott Liam arra, hogy Harry egyre több mindent varrat magára.Hazz válaszul beleboxolt egyet Liam vállába, aki erre elnevette magát.
Már kezdett alábbhagyni a pánikom, nem akartam hogy észrevegyék, mennyire megijedtem.
-Most, hogy rájöttünk, ez nem Harry volt a jövőből...Elmondanád hogy ki volt?-nézett rám Zayn gyanakvóan.Gondolom fura neki, hogy ilyen benga állatokkal lát.Régebben sosem barátkoztam senkivel, aki egy kicsit is "ilyen".Mindig időben mentem haza, színötös tanuló voltam, mindenkinek szótfogadtam.Én voltam a "jókislány", míg el nem mentek a fiúk, és apa meg nem halt.Ott gyökerestől az ellentéte lettem a régi önmagamnak, és hogy őszinte legyek, nem is bánom.
-Nem fontos.-legyintettem.Már hogyne lenne fontos.De ha megtudják, ki volt ez és mit akar, valószínűleg rohannak a rendőrségre.Zayn pár pillanatig csendben meredt rám, majd bólintott.
-Na?Megyünk valamerre, vagy csak állunk?-ugráltam, elterelve a figyelmüket.Ragyogó mosolyt erőltettem magamra, és elindultam a parkban, a fiúk meg utánam jöttek.Egy idő után meghallottam a nevetésüket, és Louis hülyeségeit, ezért megkönnyebbültem.Legalább nem kérdezősködnek.
                                                                                                 -                                                      
-Naaaaa, Hannah.Maradj már.Légysziiiiii-ugrált körbe Louis, mire egy egyszerű mozdulattal mellkason böktem.Erre elvesztette az egyensúlyát, és a földön landolt.Jól kinevettem, majd a fogashoz sétáltam, és le emeltem a kabátomat.
-Bocs, de nem lehet.
-Miért is nem?Anyád szeret minket, biztosan elenged.-sétált le Harry a lépcsőn kissé kócos a hajjal.A fenébe, de jól néz ki.Oké, nyugi Hannah.El ne ájulj.
-Nem anya miatt megyek, hanem mert szeretnék!-dobbantottam egyet a lábammal, merthogy ne ők döntsék el, hogy mit akarok.Erre Niall szomorkás arccal fordult ki a konyhából.
-Már nem is szeretsz minket?-görbült le a szája, mire azonnal megsajnáltam.Bár magamnak is alig vallottam be, de eszméletlenül hiányoztak.És talán Niall hiányzott a legjobban.Igen, Harry-t szeretem, de akkor is.Niall mindig ott volt nekem, segített, felvidított, amikor pofátlan Harrynek egoista kitörése volt.Ha van "igaz barátom", kétségkívűl Niall az.
-Dehogyisnem, Nialler!-ugrottam a nyakába megerősítésképpen.Erre nevetve visszaölelt.
Legalább 4 percig lógtam a nyakában, majd szeretethiányom kielégítése után végre le tudott vakarni magáról.
-Mennem kell...-jelentettem be enyhe csalódással a hangomban.Talán, ha nem lennék megfenyegetve, maradtam volna.De így...
Liam megértően bólintott, majd felajánlotta hogy hazavisz.Elfogadtam, majd elköszöntem a többiektől, és kisétáltam az ajtón a kocsihoz.
-Hannah!!!Holnap hívuuuuunk!-kiabálta utánam Louis, mire elnevettem magam és intettem, hogy oké.
Fél óra alatt haza is dobott Liam, megköszöntem neki, majd kiszálltam.Megvártam amíg kihajt az utcánkból, hogy biztosan ne lásson.Ekkor ahelyett, hogy a házunkba mentem volna be, sarkon fordultam és a gondolataimba merülve célba vettem az egykori "törzshelyemet".
A klubban sokan voltak.Pár ismerős arc köszönt, én meg az emberek közt tolakodva mentem a bulizóhely hátsó részébe, a raktárakhoz.Megálltam egy nagy fekete "Főnök" felirattal elátott ajtó előtt, és mély levegőt véve bekopogtam.Kihallatszott egy "gyere!" kiabálás, mire benyitottam a nagyon sötét helyre, ahol cigiszag és füst uralkodott.Egy ideig mozdulatlanul álltam, hagytam hogy a tüdőm hozzászokjon a kevéske levegőhöz, a szemem meg a sötétséghez.
-Hannah!De jó téged újra látni.Már azt hittem, soha nem látlak viszont.De hála Craig-nek, aki észrevett téged a parkban.-nevetett jóízűen a nagy teletetovált ember, James.Ilyesztően nagy izmai voltak, fél kézzel lever bárkit.Nem hiába félnek tőle az emberek, de engem valahogy nem félemlített meg.Inkább undorodtam tőle.
-Hát, tessék, itt vagyok.Mit akarsz?-kérdeztem dühösen.James-t nem hatotta meg a minikitörésem, ráérősen szívta a ciggarettáját, és iszogatott az asztalon lévő kis feles pohárból.
-Nos, cica.Lenne egy-két elintézni valód...-mutatott a sarokban álló kis dobozra.Odaléptem, és belenéztem.Sejtettem....Drog.
-Nem.-hátráltam riadtan.Mégegyszer nem vesznek rá!Biztos, hogy nem fogom szállítgatni a "termékeiket".
-Hannah, mi nem ismerjük azt, hogy "Nem".Jobb, ha ezt tudod.Most pedig vedd fel az adagot kislány, itt a cím...-firkantotta le egy papírra az említett utca, és ház számát, ahova nekem elvileg el kéne mennem és átadni ezeket a szarokat.
-Egyszer megtettem, másodszor nem fogom!-tettem fel a kezemet védekező stílusban.James kezdett bedühödni, mert egy nagyot csapott az asztalra, ezután felállt, és közeledett felém.Fogalmam sem volt, merre mehetnék, csak hátráltam amíg a falnak nem ütköztem.Ekkor már nem tudtam hova menni, James meg csak jött.Végül megfogta mindkét kezem, és a falnak nyomott.Ijesztően közel hajolt hozzám, szemeimet lehunytam, de éreztem a leheletét.
-Ugye nem akarod, hogy valami bántódása essen a drága családodnak?Vagy tudod mit...Élvezetesebb ha ők nézik végig, mi mindent csinálok azokkal akik nem fogadnak szót.-a végét már suttogta.Kirázott a hideg, küzdöttem ellene, de sokkal erősebb volt.
-Hmm...vagy még jobb lenne, ha a barátaidat venném célba.Biztosan jó szórakozás lenne végignézned, ahogy...
-Fogd be a pofád!-ordítottam már könnyezve, és utolsó nagy lökésemmel végre eltántorodott, így kiszabadultam.Számat összeszorítva fogtam a fájó csuklómat.Nem szabadott volna így beszélnem vele, de későn jöttem rá.Tenyere nagyot csapott az arcom jobb oldalára, a földre estem.Azt sem tudtam hol vagyok, az arcom égett, ösztönösen cselekedtem, amikor gyorsan arrébb kúsztam.A szemeimet csukva tartottam, fogalmam sem volt mit csinál, ezért inkább védtem a bordáimat, hátha kutyának nézne és belém rúg.
-Kibaszott csitri!Remélem most megtanultad a leckét..-a hangokból ítélve visszaült a helyére, az íróasztal mögé.
Remegve fújtam ki a levegőt, nagyon fájt az arcom, és az esésnél az eddig fájó csuklómat még jobban megütöttem, nem csodálkoznék ha zúzódás lenne.Lassan kinyitottam a szemem, a könnyeimen át alig láttam valamit, imbolyogva álltam fel.Minden testrészem remegett, otthon akartam lenni az ágyamban, és olvasni vagy bármi.Csak ne itt lennék...James felvont szemöldökkel vizslatott, és az asztalon hagyott kis cetlire bökött, amin rajta van a cím.Meg-meg tántorodva léptem oda, és amilyen gyorsan csak tudtam, elvettem a kis lapot, majd a dobozba nyúltam, kihalásztam a kívánt adagot.
-Jó kislány...Ha meg tudom, hogy nem annak viszed azt amit kell, ne akard megtudni mi lesz.-vigyorodott el még utoljára, én meg kiléptem az ajtón és még épp sikerült eljutnom az utca másik oldalához egy kis sikátorba, amikor kitört belőlem a sírás.A hátam a falnak támasztva csúsztam le a földre, és az egyik kezemmel átkarolva a térdeimet sírtam.
Nem tudom meddig ültem ott, de szerintem volt az egy óra.Miután úgy éreztem, kiszáradtak a könnycsatornáim, feltápászkodtam és az arcomat takarva haza siettem.Halkan, nesztelenül léptem be a lakásba, nehogy valaki meghaljon, és lejöjjön.Észrevennék az arcomat, és biztosan kikérdeznének, nem beszélve a zsebemben lapuló "kincsről".Felmentem a lépcsőn, halkan becsuktam a szobám ajtaját, és a fürdőszobába siettem a tükör elé.Pirosra sírt szemek, kissé lilás-piros árnyalatos feldagadt arc jobb oldalon.Mély lélegzetet vettem, és a csuklómat a hideg víz alá raktam.Leöblítettem az arcomat is, majd bekötöztem a kezem, végül amikor úgy éreztem, nem bírom tovább, ledőltem az ágyra és lehunytam a szemem.Szinte egy pillanat alatt elaludtam, de álmomban sem hagyott nyugodni ez az egész...-Elkapott a rendőrség, és lecsuktak, ráadásul egy cellába James-szel.-Folyamatosan felriadtam, emiatt szinte egy percet sem aludtam...

4.rész

Sziasztok.:s
Bocsánat, hogy nem nagyon hoztam részt de a suli meg minden más közbeszólt...De most itt ülök az ágyamon, laptoppal az ölemben, szobám ajtaját bezártam...semmi és senki nem zavarhat:D
Ami a komikat illeti, eddig úgy volt hogy 5 komi, és jön új rész...Nos, nem szeretnék senkit kötelezni a komizásra, ha tetszik akkor megírjátok, ha nem akkor vagy megírjátok (nem harapok) vagy nem.Én ígyis-úgyis hozni fogom a részeket, csak nem sűrűn mert net elvonásom van a suli miatt:) Valószínűleg minden Szombaton hozok részt:)
Nem is húzom tovább az időtöket, jó olvasást!:D
Réka xx

-Hannah!-kiabált anyu.Ijedten rezzentem össze, a hangja visszahozott a valóságba.Teljesen bele voltam merülve a gondolataimba.Felültem, majd lemásztam az ágyról és lementem a nappaliba.Nem csak anyu volt ott, hanem a fiúk is...
-Hannah. A fiúk most mennek, gondoltam szeretnél tőlük elköszönni.-nézett mélyen a szemembe anya.Felhúztam a fél szemöldököm és rámeredtem az ajtó előtt várakozó társaságra.
-Sziasztok.-mondtam tömören, és már kész voltam megfordulni amikor egy aranyos magas hangot hallottam meg.
-Ennyi?-nézett rám Louis.Anyu időközben elment valahova, gondolom a szobájába de nem vagyok benne biztos.Aha!Direkt hagyott itt egyedül.
-Mi mást vártatok?Hogy majd a nyakatokba ugorjak egy nap után, úgy hogy amúgy az elmúlt 2 évben nem is kerestetek?-ültem le a kanapéra, és karba tettem a kezemet.Szórakozottan figyeltem a reakciókat.Zayn a földet pásztázta, míg Niall a kezével játszott.Louis az ablakon kémlelt kifelé, Liam mintha próbált volna valamit mondani, Harry meg nézett.Egyenesen a szemembe.Elkaptam a fejem, nem voltam képes tartani a szemkontaktust.
-Figyelj Han...-kezdett bele Niall, de nem voltam hajlandó végighallgatni, így közbevágtam.
-Nem figyelek, oké?!Nekem ne magyarázkodjatok...Egyszerűen nem akartátok velem tartani a kapcsolatot.Ha erről van szó, jobb ha egyenesen megmondjátok.-álltam fel dühösen. Liam hozzám sétált, és a kezét a vállamra téve átkarolt.
-Ne mondj hülyeségeket Hannah.Mi mindig gondoltunk rád.
-Aha.2 évig gondoltatok rám, majd egy buli miatt találkoztatok velem.Hát, köszönöm.Sokat jelent...-ráztam a fejem megsemmisülten és szomorúan.Én tényleg nagyon sokat gondoltam rájuk, mindennap vártam a hívásukat...Aztán jött apa balesete, és ami addig fontos volt, feladtam.Azóta nem vagyok képes "hinni".Louis előrelépett és megszólalt.
-Figyelj, mi igenis sokat gondoltunk rád!Sokszor beszéltük, hogy el kéne jönni hozzád meglátogatni, vagy akár te is jöhetnél hozzánk.De a turnék, meg minden...És nem akartuk hogy te is részese legyél, mert ez nem csak szórakozásból áll.Gondolj bele, Eleanort mennyien utálják, mert a barátnőm.Az ÉN barátnőm.Te mindannyiunknak nagyon jó barátja vagy. -lehet hogy csak hallucinálok, de a "barát" szónál mintha Harry-re nézett volna.- Sok utálkozást kaptál volna, mi csak meg akartunk védeni.
Miután befejezte a beszédét, halkan meredtem magam elé.Volt valami abban, amit mondott.Hogy csak védeni akartak...De egy telefonhívást nem feltétlenül kell megtudniuk a rajongóknak.Vagy akár egy üzenetet...Nekem elég lett volna ennyi.De ehelyett a TV-ben meg az újságokban, de leginkább az interneten olvastam azokat a kicsit sem érdekes híreket, hogy ma milyen zokni volt Zayn-en...Volt igazság abban amit mondott, de nem az egész, és ennek hangot is adtam.
-És egy üzenet?Az olyan sokba került volna?Vagy egy telefonhívás?Bármi, amiből megtudhattam volna hogy mi van veletek?Ti nem tudjátok milyen érzés az, amikor valakik elhagy téged, aki eddig szerves része volt az életednek...
-Oh, dehogyisnem.-szólalt meg Harry. Rá néztem, és tudtam mire gondol.Sokan örülnének ha olyan dologban lett volna részük Harryvel mint nekem.De én inkább visszaforgattam volna az időt, és "megnemtörténté" tettem volna.
-Könnyebb volt ez így, minthogy egy telefonon keresztül hallgassunk. Nekünk, és neked is nehéz lett volna, egy üzenettel meg még inkább.-Ült le Liam. Remek, minden kétségemet megcáfolták.De én nem voltam hajlandó megbocsátani.Még nem.
-Nem menni akartatok, amúgy?-kezdtem el zavaromban piszkálni a kezem.
-Még pár napig Londonban maradunk...-mosolyodott el Zayn.
-Az jó.-minél előbb meg akartam tőlük szabadulni.Ilyenkor gondolkodom el azon, hogy normális vagyok-e.Más korombeli már rég magához ragasztotta volna a fiúkat, vagy megkötözte volna őket de én nem...Nem, dehogy.Én inkább meg akarok szabadulni tőlük.Talán jobb lenne egy orvoshoz mennem.
-Na húzzál fel átöltözni, mert ma egész nap velünk leszel.-jelentette ki Lou mosolyogva, és konkrétan fellökdösött a lépcső első fokára, majd a kezével mutatta, hogy siessek.
Fent kiválasztottam egy világos pólót, egy rövid farmer sortot és a kék Converse-m.Lementem, a fiúk már indulásra készen vártak. Hirtelen megtorpantam.
-De...Anya azt mondta, nekem szobafogságom van.-csaptam a homlokomra.Liam megállás nélkül mosolygott, el sem tudtam képzelni neki ebben mi olyan nagy öröm.
-Elkértünk.-tolt ki az ajtón.
-Hova megyünk?-kérdeztem, amikor beszálltunk egy nagy fekete kocsiba.
-Mindenfelé.Régen jártunk már itt...-válaszolt Harry.
Miközben utaztunk, a fiúk megállás nélkül röhögtettek, olyan sztorikat meséltek, és úgy hogy szinte már olyan volt mintha jelen lettem volna.Elképesztően sokat nevettem de néha fájt is a tudat, hogy ennyi ideig kimaradtam az életükből.Nagyon sok történetük volt, a koncertekről meg mindenről.Hogy Niall miket csinál, mennyit eszik, hogy Louis mindig megröhögtet mindenkit, és hogy Liam képes volt lehúzni az egyik koncerten Harry farmerét...Itt az egész csapat, még a sofőr is felnevetett.

3.Rész

-A fenébe.-nyújtottam ki a kezem, és tapogatózva próbáltam meg keresni az éjjeli szekrényemen az ébresztő órámat.Hétfő van, de nincs iskola...Szóval akkor minek is van bekapcsolva?Remek.
Lassan kinyitottam a szemeimet.Az ablakomon bevilágított a fény, ezzel az egész szoba sokkal barátságosabbnak tűnt.Bambán néztem ki a fejemből, majd valami beugrott a tegnappal kapcsolatban.Nem csak hogy elszöktem egy buliba, embereket is hoztam haza magammal.És hogy kiket...Ahh, hogy lehetek ekkora barom?!
Teljesen feladtam, hogy visszaaludjak így kelletlenül bár, de fél nyolckor felkeltem és a fürdő felé vettem az irányt.Érdekes, más 17 éves már kiugrott volna a csukott ablakon izgalmában, hogy a One Direction alszik a házukban....De én pont nem.Túl régóta ismerem őket ahhoz, hogy sikongatni kezdjek ha meglátom őket.
Lezuhanyoztam, kerestem tiszta ruhát és minden imát magamban mondva mentem le anyuhoz, aki úgy tűnt már nagyon várt engem.Kávéval a kezében ült az étkező asztalnál, előtte egy nagy tálon szendvicsek voltak.Biztos, hogy Sarah-nak és a fiúknak csinálta.Persze engem hagy éhezni.
-Jó reggelt.-ültem le vele szembe.Tudtam, hogy beszélni akar velem, kár lett volna azzal próbálkozni, hogy "kerülöm".Csak rosszabbul jártam volna, ha a többiek előtt oszt ki.
10 teljes percig ültünk néma csendben.Ő a kávéját iszogatta, én meg csak hallgattam és piszkáltam az ujjaimat.Ha már mindenképp beszélnünk kell, legalább ő kezdje.Mintha olvasott volna a gondolataimban, hirtelen kitört.
-Mégis mit képzelsz magadról?Kiszöksz, majd egy csapat fiúval jössz haza?Hova lett a régi aranyos lányom, és ki ez a...kezelhetetlen gyerek?!-nem kellene semmit mondanom.Tudom hogy nem, mert azzal csak idegesítem.Be kell fognom...Csak hogy nekem az sosem megy.
-Oh, tegnap este még úgy odavoltál értük...-jegyeztem meg csípősen a mondata egyik részénél leakadva.
-Régen találkoztam velük, szívesen látom őket.De nem az éjszaka kellős közepén!Hannah, néha igazán gondolkodhatnál.De azért az némileg javít a helyzeteden, hogy miattuk szöktél ki...-emelte fel újra a poharát, és láttam a kis mosolyt az arcán.Nem haragszik!Remek, akkor nem annyira rossz a helyzet, ezt még túlélem.
-Micsoda...?-Mi az hogy "miattuk szöktem ki"?Azt se tudtam, hogy itt vannak.
-Niall és Harry mesélte...hogy tegnap felhívtak téged, hogy itt vannak te meg kimentél hozzájuk.De kincsem...jobb ha a fiú fut utánad.-nézett rám kötekedően.Oké.Mi van?Mi az hogy felhívtak?Nem is...2 éve soha nem hívtak fel.És én futok utánuk?Na persze, ha nem szólnak rám talán észre sem veszem őket.
-Ahhhha...-bólogattam kicsit sem meggyőzötten és felálltam.Már éppen indultam volna fel a lépcsőn, amikor anyu utánam szólt.
-Hannah!A kiszökés, kiszökés.Hiába van rá elfogadható okod, megtetted.Szobafogság.-lapozta fel a napilapját, és legyintett az egyik kezével hogy "mehetek".Dühösen sétáltam fel a lépcsőn, ahogy általában szoktam.Besiettem a szobámba, és senkivel sem törődve becsaptam az ajtóm.Hagy keljen fel rá mindenki.Kit érdekel?Majd visszaalszanak.
Eldőltem az ágyamon, és tehetetlenségemben megfogtam az egyik párnám, majd a falnak csaptam.Ilyen az én életem...Jön 5 gyerek , felforgat mindent...Bárcsak maradtak volna ott, ahol eddig voltak.Senki sem kérte, hogy idejöjjenek.
Felültem, és körbenéztem.Szobafogság...Laptopom az nincs, anyu elvette az előző büntimnél.Telefonom a húgomnál, aki egész éjszaka azon játszott.Semmi elfoglaltságom sincs...A kőkorszakban éreztem magam, amikor megakadt a szemem a polc egy jól eldugott sarkában egy könyv gerincén.Elolvastam a címét, és elmosolyodtam.Régen annyira szerettem ezt a könyvet.Régen minden annyira más volt...
Ismét ledőltem az ágyamra, de most sokkal nyugodtabban mint előzőleg.Felnyitottam a könyvet, és elkezdtem olvasni.Teljesen belemerültem...
10 perccel később hallottam csak meg a szobám ajtajának nyitódását.Gondoltam biztos anya az, akar még valami büntetést adni ezért csendben vártam.De a megszokott magas vékony hang helyett, egy igen mély rekedt hang szólalt meg.
-Még mindig nem olvastad ki?
Csodálkozva néztem fel, és szembetaláltam magam Harryvel, aki eléggé közel hajolva tanulmányozta a könyvet.Összecsuktam, és leraktam az ágyra de továbbra is csak feküdtem.
-Újrakezdtem.-jelentettem ki, és megláttam Harry mögött Liam, Louis, Niall, és Zayn vigyorgó arcát.
-Mi más dolguk is lenne a kislányoknak...-húzta ki magát Harry, és nagyon büszke volt a beszólására amit amúgy Louis egy röhögéssel díjazott.Könyökömre támaszkodva felültem.
-Tudod Harry, 15 éves korom óta nem vagyok "kislány", de ezt nyilván te értheted a legjobban.-szóltam oda csípősen.Na jó, talán túl csípősen.Egy ideig farkas szemet néztünk, majd bólintott egy aprót és kiment.Hallottam ahogy a lépcsőn lefelé veszi a fokokat.A fiúk zavartan kapkodták ide-oda a fejüket, nem tudták mit tegyenek, ez számukra nagyon kínos volt de biztos vagyok benne hogy tudtak mindenről.
-Menjetek csak...-legyintettem.Megkönnyebbülve bólogattak, majd kimentek maguk után behajtva az ajtót.
Visszadőltem, és a kezembe vettem a könyvemet, majd ismét fellapoztam.Nem érdekelt Harry.Nem érdekelhet...Nem.Próbáltam kiverni a fejemből, közben azon gondolkoztam hogy ha a reggel ilyen, milyen lesz a nap folytatása...?

2.Rész

Hirtelen még az előbbi "kis balesetemről" is megfeledkeztem.Nem hittem a szememnek.5 fiú állt előttem, akiket nagyon jól ismer mindenki.De én mégis jobban.
-Ti...ti hogy kerültök ide?-kerestem a szavakat zavartan.Erre a szőke elnevette magát, majd hozzám sétált, és átölelt.Komolyan nem tudtam mit kéne tennem, de amint megcsapott az illata, mintha évekkel ezelőtt lettünk volna.Mintha még csak 15 éves lennék, és nem 17...Szorosan lehunyt szemekkel öleltem vissza, alig akartam elengedni.Nevetve tolt el magától, és nézett rám.Közben a többiek is mellém értek, és sorban adogattak egyik kezéből a másikéba.
-Oké, most vagy álmodom, vagy valami fatális tévedés miatt ti tényleg itt vagytok.-jutottam végre szóhoz.
-Nem tévedés.Van egy kis kimenőnk...Meghívtak ide, eljöttünk.És akkor megláttunk téged.-nézett egyenesen a szemembe Harry.Még mindig kiráz a hideg a nézésétől.Elfordítottam a fejem.
-És akkor eszetekbe jutott, hogy élek?-kérdeztem cinikusan.2 éve nem láttam őket, egy telefont hívást nem kaptam tőlük, semmi.Mondjuk ahogy "elváltunk", ez azért várható volt, de csak Harry részéről.Nem értem, a többiek miért nem kerestek.Talán nem akarták idegesíteni Hazzt.
-Ugyan már, Han.-karolt át fél kézzel Zayn.De, -így átgondolva a dolgokat- kissé dühös lettem.
-Ugyan már?!2 éve egy rohadt SMS-est nem szántatok rám, erre most csak úgy visszajöttök minden szó nélkül.-meredtem rájuk enyhén idegbetegen.Louis felvonta a szemöldökét, és úgy nézte a kitörésemet.
-Te semmit nem változtál.-jelentette ki, de a mosoly ott bujkált az arcán.
-Kellett volna?-kérdeztem halkan.Erre kisebb kínos csend következett, senki nem akart, vagy csak nem bírt megszólalni.Végül vettem egy nagy levegőt, és remegve fújtam ki.Ha a támadóm utánam siet, a fiúk ellen semmi esélye sincs, így emiatt már nem kellett aggódnom.De jobban belegondolva, hogy kik is a "fiúk", mégis csak volt okom az idegességre.Csak más milyenre.
-És most...?-kérdeztem a kezemet piszkálva.Nagyon reméltem hogy visszamennek, és hagynak engem egyedül hazamenni.Anyám már így is ki van akadva, ez biztos.
-Merre mész?-kérdezte Liam.A fenébe.
-Én...öhm...haza...-motyogtam halkan, mégis meghallották.
-Remek.Elkísérünk.-jelentette ki mosolyogva, és hát elindultunk.
Az úton  a fiúknak alig állt be a szája, illetve csak négyüknek.Harry alig szólalt meg, néha-néha összenevetett Niallel vagy Louisval, de ennyi.Semmi más.Viszont azt észrevettem hogy nézett.
-Szüleid még ilyenkor ébren vannak?Mert ha igen, akkor bemehetnénk.Apád biztosan "elbeszélgetne" velünk...-nevetett jóízűen Louis.Megtorpantam.Éreztem, hogy a szemem könnybe lábad.De nem akartam sírni előttük, sőt, senki előtt.Az élet megtanított arra, hogy legyek ilyen.Visszanyeltem a kitörni készülő zokogásom, és rájuk néztem.Ők csodálkozva és ijedten néztek rám a hirtelen érzéseim miatt.
-Apa...szóval...apa meghalt.-mondtam ki, mire konkrétan ledöbbentek.Legalább egy percig ismét néma csend volt, majd Liam szólalt meg.
-Sajnáljuk.Mikor?
-2 éve.Egy hónappal azután, hogy ti elmentetek.-idéztem vissza az estét, amikor a rendőrség kopogtatott az ajtónkon a rettenetes hírrel.Megráztam a fejem, nem akartam erre gondolni.
-És Emma meg Sarah?Ők jól viselik?-kérdezett rá Niall az anyámra, és a húgomra.Bólintottam.
-Úgy mint én.Bár velem voltak problémák...De hagyjuk.Menjünk.-indultam meg előre, és erről nem akartam többet beszélni.
Ilyenkor persze az ember elfelejt azon gondolkozni, hogy mi van akkor, ha a One Directionnal egy szépen kivilágított forgalmas úton sétálsz este tizenegykor.Pedig nem ártana ezt észben tartani.Az első lány sikoly még messzebb volt, de már akkor tudtam hogy ennek nem lesz jó vége, ha nem kezdünk el azonnal haza szaladni.Már nem voltunk messze, gyalog tíz, de futva öt perc a házunk.Mi a féltempót választottuk, de amikor már jött a második, harmadik és negyedik sikoly, majd rögtön utána a "Haaaarrryy i love youuu!!" kiáltás, megfogtam Niall kezét, és magam után rángatva kezdtünk el rohanni, mint kb. a vadbarmok.A többiek követtek, nem maradtak le.Nos, ezzel csak az volt a gond hogy az őrjöngő lánytömeg sem akart minket, illetve a fiúkat elveszíteni, így ők is rákapcsoltak egy gyorsabb iramra, és konkrétan üldöztek.
Szinte felkenődtem az ajtónkra, majd amilyen gyorsan tudtam, fogtam a cserépbe elrejtett pót kulcsot, és kinyitottam.Betereltem magam előtt a többieket, majd épphogy láttam a lány csordát, akik tanácstalanul forgolódnak, mielőtt becsuktam az ajtót.Csak a fáradt lihegésünket lehetett hallani a kimerítő futás után.Legalább 5 percig így voltunk, amikor felgyúlt a lámpa.Majd' szívrohamot kaptam, és fél őrülten néztem anyámra, aki csípőre tett kézzel és igen meglepődött tekintettel nézett ránk.
-Umm...Szia anya...-próbálkoztam.Végignézett rajtam, a ruhámon, és egyből levágta a helyzetet, tudta hogy hol voltam.Már csak egy megmagyarázatlan kérdés maradt számára, hogy mégis miért van egy híres fiúbanda a nappalijában.Ekkor meghallottunk egy lányt, "NIALL, WHERE ARE YOU?" kiáltással, ami biztos hogy felébresztette az egész utcát.Anya megértette, és behívta a fiúkat, hogy üljenek le és ne menjenek az ablakhoz, mert abból baj lesz.
-Köszönjük, Mrs.Jones-hálálkodott még mindig kifulladva Liam.
-Ne szórakozzatok, ismerjük egymást.Hívjatok Emmának.-nevette el magát anyám.Éljen, akkor mégsem dühös annyira.Hála Liamnek.
Anyu főzött teát, meg hozott sütit aminek Niall örült a legjobban, lerakta a kis asztalra és kérdőn nézett ránk, valami magyarázatra várva.
-Szóval...-kezdtem bele, de félbeszakított.
-Nem, Hannah.A te történetedre nem vagyok kíváncsi, a fele biztos hogy nem lenne igaz.-Hogy mi?Jobban hisz 5 fiúnak, akiket 2 éve nem látott mint a tulajdon lányának?Kösz.
Harry felvont szemöldökkel nézett rám, majd elmosolyodott.Húzta az agyam.Végül elmondta anyának, hogy semmi rosszat nem csináltam, és egész végig velem voltak...Annyira döbbentem meredtem rá, hogy kívülről nézve magam, biztosan megijedtem volna.Most hazudott?Anyunak?Miattam?Te jó ég.
Egészen éjfélig beszélgettünk.Illetve beszélgettek, mert anyu velem nem szívesen állt szóba, sejtettem hogy ha elmennek a srácok, kapni fogok amiért kiszöktem.
-Jó éjszakát.Nyugodtan menjetek a vendégszobába, vannak ott takarók is!Örülök, hogy láttalak benneteket.-mosolyodott el anyu, és felment aludni.Félve néztem a többiekre, majd minden mindegy alapon Harry-hez fordultam.
-Kösz.-mondtam halkan.De amit ezután csinált, az szíven ütött.Egész egyszerűen kikerült és rutinosan ment fel az emeletre, ahogyan azt régen tették.Niall bocsánatkérően mosolyogva simította meg a hátam, majd ők is felmentek.Én meg ott álltam egyedül.

1.Rész

-Nem!Nem érdekel, mit mondanak mások.Te az én lányom vagy, és nem mész sehova!Pont.-kiabált anyám.
Nos igen.Ez az én életem.17 éves vagyok, és el kéredzkedtem egy házibuliba.Persze anyám teljesen kiakadt, fogalma sincs mit akarok egy buliban.Hogy mit?Ismerkedni.Kissé bunkó viselkedésem miatt nem sok barátom van, inkább tartozom az iskola "szégyenei" közé...Ehhez persze hozzátartozik, hogy apám meghalt.2 éve hagyott el bennünket, egy autóbalesetben.Halála után több hónapig dühös voltam rá.Dühös, mert "én megmondtam".Megmondtam neki, hogy azon az éjszakán ne menjen el.Megmondtam neki, hogy ennek nem lesz jó vége, inkább intézze el másnap a munkaügyeit.De nem hallgatott rám.Ettől függetlenül még magamat hibáztattam, hogy miért nem voltam határozottabb vele.Persze ez már nem hozta vissza, így kénytelen voltam beletörődni a helyzetbe.Azóta teljesen megváltoztam.
-És megmondanád, hogy miért nem?Az isten szerelmére, 17 éves vagyok!Tökéletesen tudok vigyázni magamra, neked miért jobb az ha itthon ülök??-ordibáltam már én is, teljesen elvesztve az eszem.Anyu egy pillanatra elkerekedett szemekkel meredt rám, de hamar visszanyerte a "veszekedős" formáját.Igen, abban mindketten jók voltunk.
-Hogy miért?Pont azért, drága kislányom, mert 17 éves vagy!El sem tudod képzelni, mennyi veszély fenyeget.Este egyedül kószálni, majd valami koszos, büdös helyre bemenni, és leinni magad, hogy aztán valaki majd becsalogasson maga mellé...Mondd, ezt akarod?17 évesen egy gyereket?Hm?!-tette csípőre a kezét, és a kajáról már teljesen megfeledkezett.
-Ki a franc mondta, hogy le fogok bárkivel is feküdni?Anya, csak egy kicsit bízz már bennem!Azt hiszed, egy ribancot neveltél fel?-mondtam hihetetlenül.Erre a kiabálásra már a húgom sem bírt a szobájában maradni, így kíváncsian lejött.
-Mi van már megint?Miért nem tudtok nyugton maradni?-nézett felváltva ránk.Anyám dühös arckifejezése egyből elmúlt, amint a 14 éves szőkeségre pillantott.
-Semmi sincs, kicsim.Menj csak fel a szobádba, lassan kész a vacsora...
Sarah felhúzta a fél szemöldökét, majd vállat vont, és felvonult az emeletre.Anyu egy ideig utána nézett, majd ismét rám.
-Szép példát mutatsz.-köpte oda szemrehányóan.Mi van?
-Te vagy az anyja, mutass példát neki Te!-kaptam fel ezen is a vizet.Miért mindenért én vagyok a hibás?Ez így rohadtul nem fair.
-Van egy 3 évvel idősebb nővére erre a feladatra!Akkor miért is az anyjára nézne fel?
-Oké, hagyjuk ezt.Tehát.Miért nem bízol bennem?-tereltem vissza az eredeti témát.
-Szó sincs arról, hogy benned nem bízom.Én másokban nem bízom.-mondta ki halkan, de én mégis meghallottam.Nem igazán értettem ezzel mit akart mondani.
-Tudok vigyázni magamra.Nem kell aggódnod...-próbálkoztam, de a hirtelen jött gyenge pillanatából felébredve meredt rám.
-Nem.És most menj fel a szobádba.-utasított.Eléggé meglepett a nem várt reakciójával, de amint felfogtam a dolgokat, elöntött a düh.Idegesen dobbantottam a lábammal, majd a széket szinte arrébb hajítva trappoltam fel hangosan a lépcsőn.
 Levágtam magam az ágyra, és éreztem hogy nem bírom.Túl dühös voltam, az adrenalin nem hagyott nyugodni.Körbenéztem.A tekintetem megállapodott az ablakon.Odaléptem, és kitártam amennyire csak tudtam.*Pont kiférek.Aztán arra az ágra lépek, és már lent is vagyok.Nem ügy.*-gondoltam magamban, és elmosolyodtam.Az újonnan szerzett erőmtől, és lehetőségemtől boldogan mentem a gardróbom elé hogy kiválasszak valami ruhát.Fél óráig próbálgattam, végül megállapodtam egy fekete farmer-sortnál, egy sötét topnál, ami nem igazán takarta a hasam, és egy bőrdzsekinél.Felkaptam a fekete Converse-m, fogtam egy kis papírfecnit amire leírtam a ház címét, és -amilyen halkan csak tudtam- kimásztam az ablakon.
Már az utcában jártam, amikor le esett hogy anyám hamarosan kész a vacsorával, és tuti szól majd.Ha meg nem megyek le valószínű hogy ő megy fel.És nem talál majd sehol.Vállat vontam, jelen helyzetben nem érdekelt nagyon.
Nem volt nehéz megtalálni a "buli helyszínt".Nagy ház volt, medencével meg mindennel, és az utca végéből hallani lehetett a dübörgő basszust.Kissé elbizonytalanodtam, de nem álltam meg.Nem hagyhattam hogy a kétségeim legyőzzenek.Ez egy tökéletes alkalom, amit ki kell használnom.Ha már ideáig eljöttem, nem futamodhatok meg.Újabb magabiztossággal mentem az ajtóhoz, amit előttem már kitárt valaki.Megköszöntem, majd beléptem és szinte azonnal egy festett vörös hajú lány pattant mellém.
-Hannah!Örülök, hogy el tudtál jönni.-nevetgélt.Kathy volt a neve, jófej volt, de néha már eléggé idegesítő.
-Én is.-mosolyogtam vissza.Elment mellettünk egy pasi, elég helyes volt, mire Kathy közelebb hajolt hozzám, és suttogva beszélt.
-Ma este van itt 5 kifejezetten helyes srác.Már láttam őket, de oda sem merek menni hozzájuk...-mondta elpirultan.Megforgattam a szemeim.
-Ugyan mááár.Ezek csak fiúk.Mit kell tőlük ennyi félni?-tettem fel a költői kérdést.
-Ha meglátod, meg tudod.De siess, a végén valaki még lecsap rájuk.Gyanítom, hogy Lillian már kiszemelte őket.-Na igen, Lillian.A festett szőke "mindentmegkap" tipikus tinipicsa csaj.Mindenért oda van, ami egy kicsit is mozog és helyes.Sóhajtottam egyet.
-Nem érdekel.-jelentettem ki, és otthagyva elindultam a pult felé, ahol a piákat szolgálták ki.Modern ház.De még mindig nem jöttem rá, hogy kié...?
Már egy jó 10 perce ott álltam.Iszogattam, néztem a táncoló, vagy éppen csak simán beszélgető embereket.Néha-Néha egy ismerős arc megállt, váltottunk pár szót, majd tovább is mentek.Kezdtem kissé kellemetlenül érezni magam, leraktam a kis feles poharat, majd a szememmel Kathy-t kerestem, hogy elköszönhessek tőle.De nem találtam, így inkább hagytam, és elindultam kifelé.Illetve csak akartam.Valaki megfogta a csuklóm, és ijesztően közel rántott magához.Büdös alkohol szaga volt, és rettentően fájt a szorítása.Próbáltam magam kiszabadítani, de egyértelműen ő volt az erősebb.
-Na cica...Lazulj el.-csúszott le a keze a fenekemhez, mire kihasználva a szabad kezem, meglöktem úgy, hogy majdnem hátra esett.Futottam, ahogy csak tudtam, de őt meg az ital vezérelte, és hosszú lábaival hamar beért.Épphogy csak a ház odáig jutottam, ahol már nem sokan voltak.Így csak neki segítettem.Kétségbeesetten kapálóztam a kezei közt.
-Rohadt ribanc!-sziszegte, majd a falnak nyomott, és a nyakamhoz hajolt.Nem akartam hogy hozzám érjen.Kihasználva hogy eléggé illuminált állapotban volt, térdemet megemeltem.Szitkozódva nyúlt "magához", arckifejezéséből megállapítva fájt neki, hogy megrúgtam az érzékeny területen.Fel sem fogtam a helyzetet, fejemet vesztve rohanni kezdtem hazafelé.Amikor már nagyjából biztonságban éreztem magam, lassítottam a tempón, és kifulladva, az oldalamat fogva sétáltam.De ekkor egy mély hangot hallottam magam mögül.
-Hé Szépség.-szólított meg.Megfordultam, és szembe találtam magam a világ leggyönyörűbb zöld szempárjával.

Nem volt meg mára az 5 feliratkozó, de nem akartam húzni az agyatokat, így a kis szabadidőmben (ma van a szülinapom:$) felraktam nektek a részt.Remélem tetszett.:) 5 komment, és új rész!xx