2.Rész

Hirtelen még az előbbi "kis balesetemről" is megfeledkeztem.Nem hittem a szememnek.5 fiú állt előttem, akiket nagyon jól ismer mindenki.De én mégis jobban.
-Ti...ti hogy kerültök ide?-kerestem a szavakat zavartan.Erre a szőke elnevette magát, majd hozzám sétált, és átölelt.Komolyan nem tudtam mit kéne tennem, de amint megcsapott az illata, mintha évekkel ezelőtt lettünk volna.Mintha még csak 15 éves lennék, és nem 17...Szorosan lehunyt szemekkel öleltem vissza, alig akartam elengedni.Nevetve tolt el magától, és nézett rám.Közben a többiek is mellém értek, és sorban adogattak egyik kezéből a másikéba.
-Oké, most vagy álmodom, vagy valami fatális tévedés miatt ti tényleg itt vagytok.-jutottam végre szóhoz.
-Nem tévedés.Van egy kis kimenőnk...Meghívtak ide, eljöttünk.És akkor megláttunk téged.-nézett egyenesen a szemembe Harry.Még mindig kiráz a hideg a nézésétől.Elfordítottam a fejem.
-És akkor eszetekbe jutott, hogy élek?-kérdeztem cinikusan.2 éve nem láttam őket, egy telefont hívást nem kaptam tőlük, semmi.Mondjuk ahogy "elváltunk", ez azért várható volt, de csak Harry részéről.Nem értem, a többiek miért nem kerestek.Talán nem akarták idegesíteni Hazzt.
-Ugyan már, Han.-karolt át fél kézzel Zayn.De, -így átgondolva a dolgokat- kissé dühös lettem.
-Ugyan már?!2 éve egy rohadt SMS-est nem szántatok rám, erre most csak úgy visszajöttök minden szó nélkül.-meredtem rájuk enyhén idegbetegen.Louis felvonta a szemöldökét, és úgy nézte a kitörésemet.
-Te semmit nem változtál.-jelentette ki, de a mosoly ott bujkált az arcán.
-Kellett volna?-kérdeztem halkan.Erre kisebb kínos csend következett, senki nem akart, vagy csak nem bírt megszólalni.Végül vettem egy nagy levegőt, és remegve fújtam ki.Ha a támadóm utánam siet, a fiúk ellen semmi esélye sincs, így emiatt már nem kellett aggódnom.De jobban belegondolva, hogy kik is a "fiúk", mégis csak volt okom az idegességre.Csak más milyenre.
-És most...?-kérdeztem a kezemet piszkálva.Nagyon reméltem hogy visszamennek, és hagynak engem egyedül hazamenni.Anyám már így is ki van akadva, ez biztos.
-Merre mész?-kérdezte Liam.A fenébe.
-Én...öhm...haza...-motyogtam halkan, mégis meghallották.
-Remek.Elkísérünk.-jelentette ki mosolyogva, és hát elindultunk.
Az úton  a fiúknak alig állt be a szája, illetve csak négyüknek.Harry alig szólalt meg, néha-néha összenevetett Niallel vagy Louisval, de ennyi.Semmi más.Viszont azt észrevettem hogy nézett.
-Szüleid még ilyenkor ébren vannak?Mert ha igen, akkor bemehetnénk.Apád biztosan "elbeszélgetne" velünk...-nevetett jóízűen Louis.Megtorpantam.Éreztem, hogy a szemem könnybe lábad.De nem akartam sírni előttük, sőt, senki előtt.Az élet megtanított arra, hogy legyek ilyen.Visszanyeltem a kitörni készülő zokogásom, és rájuk néztem.Ők csodálkozva és ijedten néztek rám a hirtelen érzéseim miatt.
-Apa...szóval...apa meghalt.-mondtam ki, mire konkrétan ledöbbentek.Legalább egy percig ismét néma csend volt, majd Liam szólalt meg.
-Sajnáljuk.Mikor?
-2 éve.Egy hónappal azután, hogy ti elmentetek.-idéztem vissza az estét, amikor a rendőrség kopogtatott az ajtónkon a rettenetes hírrel.Megráztam a fejem, nem akartam erre gondolni.
-És Emma meg Sarah?Ők jól viselik?-kérdezett rá Niall az anyámra, és a húgomra.Bólintottam.
-Úgy mint én.Bár velem voltak problémák...De hagyjuk.Menjünk.-indultam meg előre, és erről nem akartam többet beszélni.
Ilyenkor persze az ember elfelejt azon gondolkozni, hogy mi van akkor, ha a One Directionnal egy szépen kivilágított forgalmas úton sétálsz este tizenegykor.Pedig nem ártana ezt észben tartani.Az első lány sikoly még messzebb volt, de már akkor tudtam hogy ennek nem lesz jó vége, ha nem kezdünk el azonnal haza szaladni.Már nem voltunk messze, gyalog tíz, de futva öt perc a házunk.Mi a féltempót választottuk, de amikor már jött a második, harmadik és negyedik sikoly, majd rögtön utána a "Haaaarrryy i love youuu!!" kiáltás, megfogtam Niall kezét, és magam után rángatva kezdtünk el rohanni, mint kb. a vadbarmok.A többiek követtek, nem maradtak le.Nos, ezzel csak az volt a gond hogy az őrjöngő lánytömeg sem akart minket, illetve a fiúkat elveszíteni, így ők is rákapcsoltak egy gyorsabb iramra, és konkrétan üldöztek.
Szinte felkenődtem az ajtónkra, majd amilyen gyorsan tudtam, fogtam a cserépbe elrejtett pót kulcsot, és kinyitottam.Betereltem magam előtt a többieket, majd épphogy láttam a lány csordát, akik tanácstalanul forgolódnak, mielőtt becsuktam az ajtót.Csak a fáradt lihegésünket lehetett hallani a kimerítő futás után.Legalább 5 percig így voltunk, amikor felgyúlt a lámpa.Majd' szívrohamot kaptam, és fél őrülten néztem anyámra, aki csípőre tett kézzel és igen meglepődött tekintettel nézett ránk.
-Umm...Szia anya...-próbálkoztam.Végignézett rajtam, a ruhámon, és egyből levágta a helyzetet, tudta hogy hol voltam.Már csak egy megmagyarázatlan kérdés maradt számára, hogy mégis miért van egy híres fiúbanda a nappalijában.Ekkor meghallottunk egy lányt, "NIALL, WHERE ARE YOU?" kiáltással, ami biztos hogy felébresztette az egész utcát.Anya megértette, és behívta a fiúkat, hogy üljenek le és ne menjenek az ablakhoz, mert abból baj lesz.
-Köszönjük, Mrs.Jones-hálálkodott még mindig kifulladva Liam.
-Ne szórakozzatok, ismerjük egymást.Hívjatok Emmának.-nevette el magát anyám.Éljen, akkor mégsem dühös annyira.Hála Liamnek.
Anyu főzött teát, meg hozott sütit aminek Niall örült a legjobban, lerakta a kis asztalra és kérdőn nézett ránk, valami magyarázatra várva.
-Szóval...-kezdtem bele, de félbeszakított.
-Nem, Hannah.A te történetedre nem vagyok kíváncsi, a fele biztos hogy nem lenne igaz.-Hogy mi?Jobban hisz 5 fiúnak, akiket 2 éve nem látott mint a tulajdon lányának?Kösz.
Harry felvont szemöldökkel nézett rám, majd elmosolyodott.Húzta az agyam.Végül elmondta anyának, hogy semmi rosszat nem csináltam, és egész végig velem voltak...Annyira döbbentem meredtem rá, hogy kívülről nézve magam, biztosan megijedtem volna.Most hazudott?Anyunak?Miattam?Te jó ég.
Egészen éjfélig beszélgettünk.Illetve beszélgettek, mert anyu velem nem szívesen állt szóba, sejtettem hogy ha elmennek a srácok, kapni fogok amiért kiszöktem.
-Jó éjszakát.Nyugodtan menjetek a vendégszobába, vannak ott takarók is!Örülök, hogy láttalak benneteket.-mosolyodott el anyu, és felment aludni.Félve néztem a többiekre, majd minden mindegy alapon Harry-hez fordultam.
-Kösz.-mondtam halkan.De amit ezután csinált, az szíven ütött.Egész egyszerűen kikerült és rutinosan ment fel az emeletre, ahogyan azt régen tették.Niall bocsánatkérően mosolyogva simította meg a hátam, majd ők is felmentek.Én meg ott álltam egyedül.