3.Rész

-A fenébe.-nyújtottam ki a kezem, és tapogatózva próbáltam meg keresni az éjjeli szekrényemen az ébresztő órámat.Hétfő van, de nincs iskola...Szóval akkor minek is van bekapcsolva?Remek.
Lassan kinyitottam a szemeimet.Az ablakomon bevilágított a fény, ezzel az egész szoba sokkal barátságosabbnak tűnt.Bambán néztem ki a fejemből, majd valami beugrott a tegnappal kapcsolatban.Nem csak hogy elszöktem egy buliba, embereket is hoztam haza magammal.És hogy kiket...Ahh, hogy lehetek ekkora barom?!
Teljesen feladtam, hogy visszaaludjak így kelletlenül bár, de fél nyolckor felkeltem és a fürdő felé vettem az irányt.Érdekes, más 17 éves már kiugrott volna a csukott ablakon izgalmában, hogy a One Direction alszik a házukban....De én pont nem.Túl régóta ismerem őket ahhoz, hogy sikongatni kezdjek ha meglátom őket.
Lezuhanyoztam, kerestem tiszta ruhát és minden imát magamban mondva mentem le anyuhoz, aki úgy tűnt már nagyon várt engem.Kávéval a kezében ült az étkező asztalnál, előtte egy nagy tálon szendvicsek voltak.Biztos, hogy Sarah-nak és a fiúknak csinálta.Persze engem hagy éhezni.
-Jó reggelt.-ültem le vele szembe.Tudtam, hogy beszélni akar velem, kár lett volna azzal próbálkozni, hogy "kerülöm".Csak rosszabbul jártam volna, ha a többiek előtt oszt ki.
10 teljes percig ültünk néma csendben.Ő a kávéját iszogatta, én meg csak hallgattam és piszkáltam az ujjaimat.Ha már mindenképp beszélnünk kell, legalább ő kezdje.Mintha olvasott volna a gondolataimban, hirtelen kitört.
-Mégis mit képzelsz magadról?Kiszöksz, majd egy csapat fiúval jössz haza?Hova lett a régi aranyos lányom, és ki ez a...kezelhetetlen gyerek?!-nem kellene semmit mondanom.Tudom hogy nem, mert azzal csak idegesítem.Be kell fognom...Csak hogy nekem az sosem megy.
-Oh, tegnap este még úgy odavoltál értük...-jegyeztem meg csípősen a mondata egyik részénél leakadva.
-Régen találkoztam velük, szívesen látom őket.De nem az éjszaka kellős közepén!Hannah, néha igazán gondolkodhatnál.De azért az némileg javít a helyzeteden, hogy miattuk szöktél ki...-emelte fel újra a poharát, és láttam a kis mosolyt az arcán.Nem haragszik!Remek, akkor nem annyira rossz a helyzet, ezt még túlélem.
-Micsoda...?-Mi az hogy "miattuk szöktem ki"?Azt se tudtam, hogy itt vannak.
-Niall és Harry mesélte...hogy tegnap felhívtak téged, hogy itt vannak te meg kimentél hozzájuk.De kincsem...jobb ha a fiú fut utánad.-nézett rám kötekedően.Oké.Mi van?Mi az hogy felhívtak?Nem is...2 éve soha nem hívtak fel.És én futok utánuk?Na persze, ha nem szólnak rám talán észre sem veszem őket.
-Ahhhha...-bólogattam kicsit sem meggyőzötten és felálltam.Már éppen indultam volna fel a lépcsőn, amikor anyu utánam szólt.
-Hannah!A kiszökés, kiszökés.Hiába van rá elfogadható okod, megtetted.Szobafogság.-lapozta fel a napilapját, és legyintett az egyik kezével hogy "mehetek".Dühösen sétáltam fel a lépcsőn, ahogy általában szoktam.Besiettem a szobámba, és senkivel sem törődve becsaptam az ajtóm.Hagy keljen fel rá mindenki.Kit érdekel?Majd visszaalszanak.
Eldőltem az ágyamon, és tehetetlenségemben megfogtam az egyik párnám, majd a falnak csaptam.Ilyen az én életem...Jön 5 gyerek , felforgat mindent...Bárcsak maradtak volna ott, ahol eddig voltak.Senki sem kérte, hogy idejöjjenek.
Felültem, és körbenéztem.Szobafogság...Laptopom az nincs, anyu elvette az előző büntimnél.Telefonom a húgomnál, aki egész éjszaka azon játszott.Semmi elfoglaltságom sincs...A kőkorszakban éreztem magam, amikor megakadt a szemem a polc egy jól eldugott sarkában egy könyv gerincén.Elolvastam a címét, és elmosolyodtam.Régen annyira szerettem ezt a könyvet.Régen minden annyira más volt...
Ismét ledőltem az ágyamra, de most sokkal nyugodtabban mint előzőleg.Felnyitottam a könyvet, és elkezdtem olvasni.Teljesen belemerültem...
10 perccel később hallottam csak meg a szobám ajtajának nyitódását.Gondoltam biztos anya az, akar még valami büntetést adni ezért csendben vártam.De a megszokott magas vékony hang helyett, egy igen mély rekedt hang szólalt meg.
-Még mindig nem olvastad ki?
Csodálkozva néztem fel, és szembetaláltam magam Harryvel, aki eléggé közel hajolva tanulmányozta a könyvet.Összecsuktam, és leraktam az ágyra de továbbra is csak feküdtem.
-Újrakezdtem.-jelentettem ki, és megláttam Harry mögött Liam, Louis, Niall, és Zayn vigyorgó arcát.
-Mi más dolguk is lenne a kislányoknak...-húzta ki magát Harry, és nagyon büszke volt a beszólására amit amúgy Louis egy röhögéssel díjazott.Könyökömre támaszkodva felültem.
-Tudod Harry, 15 éves korom óta nem vagyok "kislány", de ezt nyilván te értheted a legjobban.-szóltam oda csípősen.Na jó, talán túl csípősen.Egy ideig farkas szemet néztünk, majd bólintott egy aprót és kiment.Hallottam ahogy a lépcsőn lefelé veszi a fokokat.A fiúk zavartan kapkodták ide-oda a fejüket, nem tudták mit tegyenek, ez számukra nagyon kínos volt de biztos vagyok benne hogy tudtak mindenről.
-Menjetek csak...-legyintettem.Megkönnyebbülve bólogattak, majd kimentek maguk után behajtva az ajtót.
Visszadőltem, és a kezembe vettem a könyvemet, majd ismét fellapoztam.Nem érdekelt Harry.Nem érdekelhet...Nem.Próbáltam kiverni a fejemből, közben azon gondolkoztam hogy ha a reggel ilyen, milyen lesz a nap folytatása...?

2.Rész

Hirtelen még az előbbi "kis balesetemről" is megfeledkeztem.Nem hittem a szememnek.5 fiú állt előttem, akiket nagyon jól ismer mindenki.De én mégis jobban.
-Ti...ti hogy kerültök ide?-kerestem a szavakat zavartan.Erre a szőke elnevette magát, majd hozzám sétált, és átölelt.Komolyan nem tudtam mit kéne tennem, de amint megcsapott az illata, mintha évekkel ezelőtt lettünk volna.Mintha még csak 15 éves lennék, és nem 17...Szorosan lehunyt szemekkel öleltem vissza, alig akartam elengedni.Nevetve tolt el magától, és nézett rám.Közben a többiek is mellém értek, és sorban adogattak egyik kezéből a másikéba.
-Oké, most vagy álmodom, vagy valami fatális tévedés miatt ti tényleg itt vagytok.-jutottam végre szóhoz.
-Nem tévedés.Van egy kis kimenőnk...Meghívtak ide, eljöttünk.És akkor megláttunk téged.-nézett egyenesen a szemembe Harry.Még mindig kiráz a hideg a nézésétől.Elfordítottam a fejem.
-És akkor eszetekbe jutott, hogy élek?-kérdeztem cinikusan.2 éve nem láttam őket, egy telefont hívást nem kaptam tőlük, semmi.Mondjuk ahogy "elváltunk", ez azért várható volt, de csak Harry részéről.Nem értem, a többiek miért nem kerestek.Talán nem akarták idegesíteni Hazzt.
-Ugyan már, Han.-karolt át fél kézzel Zayn.De, -így átgondolva a dolgokat- kissé dühös lettem.
-Ugyan már?!2 éve egy rohadt SMS-est nem szántatok rám, erre most csak úgy visszajöttök minden szó nélkül.-meredtem rájuk enyhén idegbetegen.Louis felvonta a szemöldökét, és úgy nézte a kitörésemet.
-Te semmit nem változtál.-jelentette ki, de a mosoly ott bujkált az arcán.
-Kellett volna?-kérdeztem halkan.Erre kisebb kínos csend következett, senki nem akart, vagy csak nem bírt megszólalni.Végül vettem egy nagy levegőt, és remegve fújtam ki.Ha a támadóm utánam siet, a fiúk ellen semmi esélye sincs, így emiatt már nem kellett aggódnom.De jobban belegondolva, hogy kik is a "fiúk", mégis csak volt okom az idegességre.Csak más milyenre.
-És most...?-kérdeztem a kezemet piszkálva.Nagyon reméltem hogy visszamennek, és hagynak engem egyedül hazamenni.Anyám már így is ki van akadva, ez biztos.
-Merre mész?-kérdezte Liam.A fenébe.
-Én...öhm...haza...-motyogtam halkan, mégis meghallották.
-Remek.Elkísérünk.-jelentette ki mosolyogva, és hát elindultunk.
Az úton  a fiúknak alig állt be a szája, illetve csak négyüknek.Harry alig szólalt meg, néha-néha összenevetett Niallel vagy Louisval, de ennyi.Semmi más.Viszont azt észrevettem hogy nézett.
-Szüleid még ilyenkor ébren vannak?Mert ha igen, akkor bemehetnénk.Apád biztosan "elbeszélgetne" velünk...-nevetett jóízűen Louis.Megtorpantam.Éreztem, hogy a szemem könnybe lábad.De nem akartam sírni előttük, sőt, senki előtt.Az élet megtanított arra, hogy legyek ilyen.Visszanyeltem a kitörni készülő zokogásom, és rájuk néztem.Ők csodálkozva és ijedten néztek rám a hirtelen érzéseim miatt.
-Apa...szóval...apa meghalt.-mondtam ki, mire konkrétan ledöbbentek.Legalább egy percig ismét néma csend volt, majd Liam szólalt meg.
-Sajnáljuk.Mikor?
-2 éve.Egy hónappal azután, hogy ti elmentetek.-idéztem vissza az estét, amikor a rendőrség kopogtatott az ajtónkon a rettenetes hírrel.Megráztam a fejem, nem akartam erre gondolni.
-És Emma meg Sarah?Ők jól viselik?-kérdezett rá Niall az anyámra, és a húgomra.Bólintottam.
-Úgy mint én.Bár velem voltak problémák...De hagyjuk.Menjünk.-indultam meg előre, és erről nem akartam többet beszélni.
Ilyenkor persze az ember elfelejt azon gondolkozni, hogy mi van akkor, ha a One Directionnal egy szépen kivilágított forgalmas úton sétálsz este tizenegykor.Pedig nem ártana ezt észben tartani.Az első lány sikoly még messzebb volt, de már akkor tudtam hogy ennek nem lesz jó vége, ha nem kezdünk el azonnal haza szaladni.Már nem voltunk messze, gyalog tíz, de futva öt perc a házunk.Mi a féltempót választottuk, de amikor már jött a második, harmadik és negyedik sikoly, majd rögtön utána a "Haaaarrryy i love youuu!!" kiáltás, megfogtam Niall kezét, és magam után rángatva kezdtünk el rohanni, mint kb. a vadbarmok.A többiek követtek, nem maradtak le.Nos, ezzel csak az volt a gond hogy az őrjöngő lánytömeg sem akart minket, illetve a fiúkat elveszíteni, így ők is rákapcsoltak egy gyorsabb iramra, és konkrétan üldöztek.
Szinte felkenődtem az ajtónkra, majd amilyen gyorsan tudtam, fogtam a cserépbe elrejtett pót kulcsot, és kinyitottam.Betereltem magam előtt a többieket, majd épphogy láttam a lány csordát, akik tanácstalanul forgolódnak, mielőtt becsuktam az ajtót.Csak a fáradt lihegésünket lehetett hallani a kimerítő futás után.Legalább 5 percig így voltunk, amikor felgyúlt a lámpa.Majd' szívrohamot kaptam, és fél őrülten néztem anyámra, aki csípőre tett kézzel és igen meglepődött tekintettel nézett ránk.
-Umm...Szia anya...-próbálkoztam.Végignézett rajtam, a ruhámon, és egyből levágta a helyzetet, tudta hogy hol voltam.Már csak egy megmagyarázatlan kérdés maradt számára, hogy mégis miért van egy híres fiúbanda a nappalijában.Ekkor meghallottunk egy lányt, "NIALL, WHERE ARE YOU?" kiáltással, ami biztos hogy felébresztette az egész utcát.Anya megértette, és behívta a fiúkat, hogy üljenek le és ne menjenek az ablakhoz, mert abból baj lesz.
-Köszönjük, Mrs.Jones-hálálkodott még mindig kifulladva Liam.
-Ne szórakozzatok, ismerjük egymást.Hívjatok Emmának.-nevette el magát anyám.Éljen, akkor mégsem dühös annyira.Hála Liamnek.
Anyu főzött teát, meg hozott sütit aminek Niall örült a legjobban, lerakta a kis asztalra és kérdőn nézett ránk, valami magyarázatra várva.
-Szóval...-kezdtem bele, de félbeszakított.
-Nem, Hannah.A te történetedre nem vagyok kíváncsi, a fele biztos hogy nem lenne igaz.-Hogy mi?Jobban hisz 5 fiúnak, akiket 2 éve nem látott mint a tulajdon lányának?Kösz.
Harry felvont szemöldökkel nézett rám, majd elmosolyodott.Húzta az agyam.Végül elmondta anyának, hogy semmi rosszat nem csináltam, és egész végig velem voltak...Annyira döbbentem meredtem rá, hogy kívülről nézve magam, biztosan megijedtem volna.Most hazudott?Anyunak?Miattam?Te jó ég.
Egészen éjfélig beszélgettünk.Illetve beszélgettek, mert anyu velem nem szívesen állt szóba, sejtettem hogy ha elmennek a srácok, kapni fogok amiért kiszöktem.
-Jó éjszakát.Nyugodtan menjetek a vendégszobába, vannak ott takarók is!Örülök, hogy láttalak benneteket.-mosolyodott el anyu, és felment aludni.Félve néztem a többiekre, majd minden mindegy alapon Harry-hez fordultam.
-Kösz.-mondtam halkan.De amit ezután csinált, az szíven ütött.Egész egyszerűen kikerült és rutinosan ment fel az emeletre, ahogyan azt régen tették.Niall bocsánatkérően mosolyogva simította meg a hátam, majd ők is felmentek.Én meg ott álltam egyedül.

1.Rész

-Nem!Nem érdekel, mit mondanak mások.Te az én lányom vagy, és nem mész sehova!Pont.-kiabált anyám.
Nos igen.Ez az én életem.17 éves vagyok, és el kéredzkedtem egy házibuliba.Persze anyám teljesen kiakadt, fogalma sincs mit akarok egy buliban.Hogy mit?Ismerkedni.Kissé bunkó viselkedésem miatt nem sok barátom van, inkább tartozom az iskola "szégyenei" közé...Ehhez persze hozzátartozik, hogy apám meghalt.2 éve hagyott el bennünket, egy autóbalesetben.Halála után több hónapig dühös voltam rá.Dühös, mert "én megmondtam".Megmondtam neki, hogy azon az éjszakán ne menjen el.Megmondtam neki, hogy ennek nem lesz jó vége, inkább intézze el másnap a munkaügyeit.De nem hallgatott rám.Ettől függetlenül még magamat hibáztattam, hogy miért nem voltam határozottabb vele.Persze ez már nem hozta vissza, így kénytelen voltam beletörődni a helyzetbe.Azóta teljesen megváltoztam.
-És megmondanád, hogy miért nem?Az isten szerelmére, 17 éves vagyok!Tökéletesen tudok vigyázni magamra, neked miért jobb az ha itthon ülök??-ordibáltam már én is, teljesen elvesztve az eszem.Anyu egy pillanatra elkerekedett szemekkel meredt rám, de hamar visszanyerte a "veszekedős" formáját.Igen, abban mindketten jók voltunk.
-Hogy miért?Pont azért, drága kislányom, mert 17 éves vagy!El sem tudod képzelni, mennyi veszély fenyeget.Este egyedül kószálni, majd valami koszos, büdös helyre bemenni, és leinni magad, hogy aztán valaki majd becsalogasson maga mellé...Mondd, ezt akarod?17 évesen egy gyereket?Hm?!-tette csípőre a kezét, és a kajáról már teljesen megfeledkezett.
-Ki a franc mondta, hogy le fogok bárkivel is feküdni?Anya, csak egy kicsit bízz már bennem!Azt hiszed, egy ribancot neveltél fel?-mondtam hihetetlenül.Erre a kiabálásra már a húgom sem bírt a szobájában maradni, így kíváncsian lejött.
-Mi van már megint?Miért nem tudtok nyugton maradni?-nézett felváltva ránk.Anyám dühös arckifejezése egyből elmúlt, amint a 14 éves szőkeségre pillantott.
-Semmi sincs, kicsim.Menj csak fel a szobádba, lassan kész a vacsora...
Sarah felhúzta a fél szemöldökét, majd vállat vont, és felvonult az emeletre.Anyu egy ideig utána nézett, majd ismét rám.
-Szép példát mutatsz.-köpte oda szemrehányóan.Mi van?
-Te vagy az anyja, mutass példát neki Te!-kaptam fel ezen is a vizet.Miért mindenért én vagyok a hibás?Ez így rohadtul nem fair.
-Van egy 3 évvel idősebb nővére erre a feladatra!Akkor miért is az anyjára nézne fel?
-Oké, hagyjuk ezt.Tehát.Miért nem bízol bennem?-tereltem vissza az eredeti témát.
-Szó sincs arról, hogy benned nem bízom.Én másokban nem bízom.-mondta ki halkan, de én mégis meghallottam.Nem igazán értettem ezzel mit akart mondani.
-Tudok vigyázni magamra.Nem kell aggódnod...-próbálkoztam, de a hirtelen jött gyenge pillanatából felébredve meredt rám.
-Nem.És most menj fel a szobádba.-utasított.Eléggé meglepett a nem várt reakciójával, de amint felfogtam a dolgokat, elöntött a düh.Idegesen dobbantottam a lábammal, majd a széket szinte arrébb hajítva trappoltam fel hangosan a lépcsőn.
 Levágtam magam az ágyra, és éreztem hogy nem bírom.Túl dühös voltam, az adrenalin nem hagyott nyugodni.Körbenéztem.A tekintetem megállapodott az ablakon.Odaléptem, és kitártam amennyire csak tudtam.*Pont kiférek.Aztán arra az ágra lépek, és már lent is vagyok.Nem ügy.*-gondoltam magamban, és elmosolyodtam.Az újonnan szerzett erőmtől, és lehetőségemtől boldogan mentem a gardróbom elé hogy kiválasszak valami ruhát.Fél óráig próbálgattam, végül megállapodtam egy fekete farmer-sortnál, egy sötét topnál, ami nem igazán takarta a hasam, és egy bőrdzsekinél.Felkaptam a fekete Converse-m, fogtam egy kis papírfecnit amire leírtam a ház címét, és -amilyen halkan csak tudtam- kimásztam az ablakon.
Már az utcában jártam, amikor le esett hogy anyám hamarosan kész a vacsorával, és tuti szól majd.Ha meg nem megyek le valószínű hogy ő megy fel.És nem talál majd sehol.Vállat vontam, jelen helyzetben nem érdekelt nagyon.
Nem volt nehéz megtalálni a "buli helyszínt".Nagy ház volt, medencével meg mindennel, és az utca végéből hallani lehetett a dübörgő basszust.Kissé elbizonytalanodtam, de nem álltam meg.Nem hagyhattam hogy a kétségeim legyőzzenek.Ez egy tökéletes alkalom, amit ki kell használnom.Ha már ideáig eljöttem, nem futamodhatok meg.Újabb magabiztossággal mentem az ajtóhoz, amit előttem már kitárt valaki.Megköszöntem, majd beléptem és szinte azonnal egy festett vörös hajú lány pattant mellém.
-Hannah!Örülök, hogy el tudtál jönni.-nevetgélt.Kathy volt a neve, jófej volt, de néha már eléggé idegesítő.
-Én is.-mosolyogtam vissza.Elment mellettünk egy pasi, elég helyes volt, mire Kathy közelebb hajolt hozzám, és suttogva beszélt.
-Ma este van itt 5 kifejezetten helyes srác.Már láttam őket, de oda sem merek menni hozzájuk...-mondta elpirultan.Megforgattam a szemeim.
-Ugyan mááár.Ezek csak fiúk.Mit kell tőlük ennyi félni?-tettem fel a költői kérdést.
-Ha meglátod, meg tudod.De siess, a végén valaki még lecsap rájuk.Gyanítom, hogy Lillian már kiszemelte őket.-Na igen, Lillian.A festett szőke "mindentmegkap" tipikus tinipicsa csaj.Mindenért oda van, ami egy kicsit is mozog és helyes.Sóhajtottam egyet.
-Nem érdekel.-jelentettem ki, és otthagyva elindultam a pult felé, ahol a piákat szolgálták ki.Modern ház.De még mindig nem jöttem rá, hogy kié...?
Már egy jó 10 perce ott álltam.Iszogattam, néztem a táncoló, vagy éppen csak simán beszélgető embereket.Néha-Néha egy ismerős arc megállt, váltottunk pár szót, majd tovább is mentek.Kezdtem kissé kellemetlenül érezni magam, leraktam a kis feles poharat, majd a szememmel Kathy-t kerestem, hogy elköszönhessek tőle.De nem találtam, így inkább hagytam, és elindultam kifelé.Illetve csak akartam.Valaki megfogta a csuklóm, és ijesztően közel rántott magához.Büdös alkohol szaga volt, és rettentően fájt a szorítása.Próbáltam magam kiszabadítani, de egyértelműen ő volt az erősebb.
-Na cica...Lazulj el.-csúszott le a keze a fenekemhez, mire kihasználva a szabad kezem, meglöktem úgy, hogy majdnem hátra esett.Futottam, ahogy csak tudtam, de őt meg az ital vezérelte, és hosszú lábaival hamar beért.Épphogy csak a ház odáig jutottam, ahol már nem sokan voltak.Így csak neki segítettem.Kétségbeesetten kapálóztam a kezei közt.
-Rohadt ribanc!-sziszegte, majd a falnak nyomott, és a nyakamhoz hajolt.Nem akartam hogy hozzám érjen.Kihasználva hogy eléggé illuminált állapotban volt, térdemet megemeltem.Szitkozódva nyúlt "magához", arckifejezéséből megállapítva fájt neki, hogy megrúgtam az érzékeny területen.Fel sem fogtam a helyzetet, fejemet vesztve rohanni kezdtem hazafelé.Amikor már nagyjából biztonságban éreztem magam, lassítottam a tempón, és kifulladva, az oldalamat fogva sétáltam.De ekkor egy mély hangot hallottam magam mögül.
-Hé Szépség.-szólított meg.Megfordultam, és szembe találtam magam a világ leggyönyörűbb zöld szempárjával.

Nem volt meg mára az 5 feliratkozó, de nem akartam húzni az agyatokat, így a kis szabadidőmben (ma van a szülinapom:$) felraktam nektek a részt.Remélem tetszett.:) 5 komment, és új rész!xx

PROLÓGUS.▲

Az én életem az, amit senki sem tudna unalmasnak nevezni.

Londonban élek, anyámmal és a húgommal.Bár minden álmom LA-be költözni...17 éves vagyok.Iskolába járok, bár néha nem megyek be, inkább lógok valahol.Nos igen, mióta apám meghalt "nem bírnak velem".Érdekes, én úgy gondolom hogy vannak nálam rosszabbak is.

Most, hogy pár, pontosabban 5 régi ismerős visszatért az életembe, minden megváltozott.Eddig eléggé izgalmas napjaim most még izgalmasabbak lettek, új barátokat találtam, de a régiek közül is néhányat elveszítettem.Nincs olyan pillanatom, amikor ne gondolnék a holnapra "új lehetőség"-ként.

Egyszerűen élvezem az életet.

De bármennyire is boldog vagyok, nincs élet bajok nélkül...